BIGPRINTER CNC berendezések
Beszállítónk, a 2002-ben alapított orosz BIGPRINTER egy moszkvai székhelyű, kiváló minőségű, digitális szélesformátumú nyomtató rendszereket és CNC marógépek, illetve vágó berendezések tervező és gyártó csapat, akik a világ különböző iparágait szolgálják ki számos nyomdai technológiai újítással, melyek közül néhány szabadalmaztatott és egyedülálló a világon.
A BIGPRINTER szakemberei, technikusai, elemzői, mérnökei és ügyintézői mind az ügyfelek igényeinek megértésére törekszenek, elkötelezettséggel, professzionalizmussal és a lehető legnagyobb integritással adják át tudásukat, támogatásukat Europában is, a CSH közreműködésével immáron Magyarország minőségre törekvő gyártóinak is.
A BIGPRINTER BIGJET digitális UV nyomtatói ipari mennyiséget termelnek, lehengerlően részletgazdag nyomatok gyártására alkalmasak egyedülálló sebességen, valamint 2011 óta külön üzletágat indítottak vágó gépeiknek és CNC maróiknak, amely sorozat a BIGZEE fantázia- és márkanevet kapta.
A BIGPRINTER Moszkvában, hatalmas gyártócsarnokban, több száz szakértővel dolgozik azon nap, mint nap, hogy az általa kínált magas minőséget eljuttassa már meglévő, illetve jövőbeni partnereihez, ügyfeleihez is. Ebben a küldetésben segítünk nekik és a hazai piacon szorgoskodó gyártóknak, vevőinknek itthon mi, a CSH Nyomdaipari Kft.
BIGZEE 2030 VÁGÓGÉPEK
BIGZEE CUTTER 2030 PR SOROZAT – PRECÍZIÓS VÁGÓGÉPEK
Professzionális és felhasználóbarát vágóvezérlő BPCS (BIGZEE Professional Control System)
- A rudak helyzetének automatikus igazítása
- A gépbeállítások távoli diagnosztikája interneten keresztül
- Univerzális szerszámmodul (UM)
- Tangenciális kés nehéz anyagok (5 mm vastagságig) vágásához
- X1, X2, Y tengelyek erőteljes léptetőmotorral, az X és Y tengely szabad mozgási sebessége akár 30 m/perc is lehet (specifikációtól függően)
- Z és A tengelyű, PANASONIC ultraprecíz szervomotorok (Japán)
- X1, X2, Y tengelyes spiráltartók
- Z tengelyes gömbcsavar
- Z tengelyű elektromágneses fék
- Szerszámhossz-kapcsoló
- Speciális PAD vágó késekhez; 4 mm vastag
- 10 mm vastagságú PVC speciális asztali bevonat marási munkákhoz
- Vákuumos ágy (4-12 kW a munkaasztal méretétől függően)
- Nagyon rugalmas (6. besorolású), Németországban gyártott kábelek, speciális tokkal, hosszú élettartamra tervezve
BIGZEE CUTTER 2030 HS SOROZAT – NAGY SEBESSÉGŰ VÁGÓGÉPEK
- Professzionális és felhasználóbarát vágóvezérlő BPCS (BIGZEE Professional Control System)
- A rudak helyzetének automatikus igazítása
- A gépbeállítások távoli diagnosztikája interneten keresztül
- Univerzális szerszámmodul (UM)
- Tangenciális kés nehéz anyagok (5 mm vastagságig) vágásához
- X1, X2, Y, Z, A tengelyű erős szervomotorok; X és Y tengely szabad mozgási sebessége 68-90 m / perc-ig (specifikációtól függően)
- Bolygó reduktor (Japán) az X1, X2, Y tengelyeken
- X1, X2, Y tengelyes spiráltartók
- Rack és fogaskerék mozgásstabilizáló rendszer
- Z tengelyes gömbcsavar
- Z tengelyű elektromágneses fék
- Szerszámhossz-kapcsoló
- Speciális PAD vágókésekhez; 4 mm vastag
- 10 mm vastagságú PVC speciális asztali bevonat marási munkákhoz
- Vákuumos ágy (4-12 kW a munkaasztal méretétől függően)
- Nagyon rugalmas (6. besorolású), Németországban gyártott kábelek, speciális tokkal, hosszú élettartamra tervezve
Vágható alapanyagok
bőr, kartonlap (3 mm), habkarton (5 mm), paronit (0,8 és 2 mm), vinyl fólia (1,5 mm), PVC (10 mm), izolon (8 mm), nemez, akril (2 mm), kompozit anyagok, textil
Videók:
BIGZEE CNC MARÓGÉPEK
A legkeresettebb CNC marógépek nagy pontosságú maráshoz.
A BIGZEE CNC gépeket kifejezetten a 2D és 3D marásra, vágásra, fúrásra és gravírozásra optimalizáltan feljesztették. A nagy munkalap miatt a gép tökéletes lehet panelek marására. Nem számít, ha az anyagot marni, vágni vagy gravírozni akarja. A gép jól ismert pontosságáról az egyes munkafolyamatok során.
Vágható alapanyagok: MDF, PVC, Kompozit, Akril, Fa
BIGZEE GL SOROZAT, MARÓGÉPEK
Sztenderd specifikációk
- Professzionális és többtengelyes vezérlő
- Automatikus hídbeállítás
- Internetes távirányítás
- 6 N/m erősségű léptető motorok; az X,Y tengelyeken
- Erős és nagysebességű 400 W-os Panasonic szervo motor a Z tengelyen a 3D-s folyamatokhoz
- Orsók: 2,2 – 7,5 kW, 24 000 fordulat/perc
- Erősen hegesztett rezgésmentes gépváz, szerkezeti acélból
- Spur fogasléc az X és Y tengelyek mentén
- Mozgás stabilizáló rendszer
- Z tengely golyócsavar pár. Átmérő 210 mm
- Automatikus szerszámhossz mérő rendszer
- Rugalmas kábelek
További opciók
- Kontúr kivágó rendszer: BIGZEE Vision
- További orsók, hozzáadható W vertikális tengely az inverterhez
- Orsó upgrade egészen 9 kW-ig
- Mozgatás stabilizáló rendszer
- Félautomata szerszámcserélő (SATC),
- Szerszámmérő rendszer
- Elektromágneses fék a Z tengelyen
- Planetáris fogaskerék a léptető motorhoz 1:8 Panasonic szervo motor X, Y tengelyekhez planetáris motorral 25 m/perc
- Pivot tengely
- Félautomata szerszámváltó (SATC) 9 kW GDL orsóval
- Automatikus szerszámcserélő (ATC), HSD orsóval 4,5 vagy 9 kW, 24 000 fordulat/perc, Tangenciális kés
- Forgólapátos vákuumszivattyú: (380 V, 3 fázis) Vákuumasztal 4-től 12 kW-ig (-325 mbar); 2-től egészen 6 zónáig
- Vákuumasztal 4-től 16 kW-ig (-900 mbar); 2-től 6 zónáig
- Vákuumtartók felugró csapokkal: 220 V, 1 fázis, (-850 mbar)
- Porgyűjtő rendszer
- Gyártásrögzítő szoftver “BIGZEE Counter” SMART PRINT&CUT
BIGZEE PRO SOROZAT, MARÓGÉPEK
A BIGZEE PRO széria alap konfigurációja
- Professzionális és többtengelyes vezérlő
- Internetes távirányítás és diagnosztika
- Erős és nagysebességű 400 W-os Panasonic szervo motor az X és Z tengelyen, 30 m/perc mozgatási sebességgel. HSD orsók, 24.000 fordulatszámmal, 2,2-től 9 kW-os léghűtéssel.
- Erősen hegesztett, rezgésmentes gépváz szerkezeti acélból
- Spur fogasléc az X és Y tengelyeken
- Mozgásstabilizáló rendszer
- Elektromágneses fék a Z tengelyen
- Z tengely golyócsavar pár. Átmérő 210 mm
- Automata szerszámhosszmérő rendszer
- Rugalmas kábelek
További opciók
- Kontúrkivágó rendszer: BIGZEE Vision
- További orsók és hozzáadható W vertikális tengely az inverterhez
- Orsó upgrade egészen 9 kW-ig
- Precíziós bolygókerekes hajtóművek
- Forgótengely
- Félautomata szerszámcserélő (SATC),
- SATC 9 kW GDL orsóval; cone ISO30
- Automatikus szerszámcserélő (ATC), HSD orsóval 4,5 vagy 9 kW, 24 000 fordulat/perc, tangenciális kés
- Forgókamrás vákuumpumpa: (380 V, 3 fázis)
- Vákuumasztal 4-től 12 kW-ig (-325 mbar); 2-től akár 6 zónáig
- Vákuumasztal 4-től 16 kW-ig (-900 mbar); 2-től akár 6 zónáig
- Vákuumtartók felugró csapokkal: 220 V, 1 fázis, (-850 mbar)
- Porgyűjtő rendszer (220 V, 1 fázis)
- Szerszám hűtő rendszer (SZABÁNYOS/INTELLIGENS)
- SMART PRINT&CUT
Videók:
Nézd meg a többi digitális nyomtatáshoz ajánlott termékünket is »»»